the-sugarbrained

arra emlékszem, hogy borzasztóan hideg volt már, ami egy augusztusi hajnalon nem nagy csoda. persze már túl voltam néhány re-pohár és egyéb, nedű tárolására alkalmas dolog tartalmán, így a csontig hatoló hajnali hideget csak hűvös szellőnek éreztem a bőröm felületén. róttam a métereket órák óta, körülöttem már mindenki kidőlt, és attól a csapat hippitől is elköszöntem, akik a földön ülve, énekelve, gitározva és bet&#

kérdem: mikor felébred reggel, mi az első gondolata? mert magának biztosan nem én, ellenben nekem maga. kérdeném, mikor hazaér este, és elnyomja a kellemes álom... gondol rám akkor? mert álmaimban én minduntalan magát várom. *** ha földhöz vágnám magam, se lenne semmi, s ez a tehetetlenség morzsol össze. mert minden dolog úgy játszik közre, hogy mi sose tudjunk már találkozni. *** a szívében ébredek reggelente, kitakarózok homloka ráncaiból, és megfürdök

arany tündér táncol az asztalon ismét, kecsesen kelleti parányi testét az esti illuminált állapot után "delirium tremens" - motyogom, bután magam elé nézve, s vigyorogva. pördül, libben az apró fátyolszoknya. arany tündérek rágják most a lelkemet... megeshet talán, hogy a szívem beteg? az emlékek, mint a hajnali harmat szállnak alá, és elmémre tapadnak. visszatérnek ím az esti emlékek, szép pillanatok, elmélkedések. de a tündér táncol, és emés

arctalan emberek krémszínű bőre ráncosodik, húzódik össze, mintha bujkáló mosolyt sejtetne, amikor szembejönnek az utcán. nem gúnyos, nem is felsőbbrendű (ez most igazán megdöbbentő), végre nem érzem ezer apró tű szúrását; őszintének tűnnek. talán lehetek, aki akarok, még ha el sem fogadnak a 'nagyok' ilyennek. de az arctalanok mosolyognak, és ez a lényeg. bennük én is visszamosolygok önmagamra, és az apró dolgok, a hétköznapi, csepr!

rendhagyó keddi maszlag. borozgatánk anyámmal idilli este ez, a tűz a kandallóval frigyre lép. mi lesz itt, ha már a ma sem tartogat semmi jót? ülök itt és lesem szexelő kandallónk, ki a tűzzel frigyre lépett s megégette magát. de ez neki jó. mert ez az, ami neki való. egy nőiesen domboruló lángcsóva halkan int felém a kandallóba' én még bámulom, homlokomon ráncok simulnak, mert értem az ördögi táncot mely a kandallóban belül megy végbe. (nem tudok